A 2000-es évek elején kisebb népvándorlás indult meg Kína irányába.  Az olcsóbb gyártókat kereső üzletemberek, befektetők, kereskedők mind Kína felé tartottak.  Nem mind jószántukból, de a piac ezt diktálta. Velük együtt egy sor; a társadalom felépítményéhez , vagy sehova se tartozó újkori felfedező érkezett Kínába, akik nem feltétlenül tudatosan, de valami mást akartak.  Volt, aki orientalisztikai tanulmányokat folytatott, volt, aki hagyományos kínai medicina után érdeklődött, másokat valami megmagyarázhatatlan spirituális vonzerő húzta oda, vagy inkább tolta el Nyugatról.  Egy részük  - általában véletlenül – botlott bele a teába, ami aztán megfogta és nem engedte őket többé.

Legtöbben azóta is a tea világában élünk, dolgozunk, lélegzünk, és iszunk.

Akkor, a 2000-es évek elején Yunnan  a maga nem kínaiságával volt az egyik leginkább befogadó tartomány.  Egy sor amerikai fiatal érkezett a kunmingi egyetemre és szinte minden Kínába látogató – ha csak pár napra is – de eljutott  Kína egzotikus szegletébe.

A puerh abban az időben a tetszhalál állapotában volt, épphogy elmúlt az az idő, amikor még minden cég az egységes kínai export logó alatt adta ki a teáját.  A termőterületeken a puerh hihetetlenül olcsó volt, sok ma már legendásnak számító teatermő területen tömegesen vágták ki a teafákat, hogy jövedelmezőbb terményeket – cukornádat, kukoricát ültessenek helyette. 2004-5-től kezdett megváltozni a helyzet.  A világ rányitotta az ajtót Kínára – és Tajvan rányitotta az ajtót a puerhre.  Tajvani teagyártók, kereskedők jelentek meg a legtöbb ígéretes területen és Tajvanon tökéletesre érett teákat mutogattak – ilyet szeretnénk- a helyiek fantáziáját messze meghazudtoló árat kínálva érte.

2005-ben a Dobra Cajovna volt az első, amely sikeresen publikálta, hogyan is készül az addig misztikus ködbe burkolt shu puerh.  Az erről szóló eredeti cikk ezen az oldalon él tovább. Nagyon izgalmas idők voltak. Mi  pár ezer forintért, leárazva adtuk el a Chang Tai Hao 1999-es Yiwu lepényét, amit tavaly (31 kis lepényt) 141600 hongkongi dollárért adtak el. A teáról szóló akkori beszámolóm hála az  égnek szintén elveszett.

Pár év alatt megbolydult, szinte felrobbant a puerh piac, 2007 volt az emlékezetes, nagy áremelkedés  időszaka, cégek ezrei nőttek ki a semmiből és beindult a teafa biznisz.

Ma ott tartunk, hogy teaházak nyílnak, ahol csak sheng!!! puerh teákat árulnak és a minap végződött teakiállításon a látogatók olyan szavakat susogtak, mint "gushu" és élő puerh.

Van aki beszél róla és van, aki csinálja

Az első nagy felfedező hullámot követően sokan érkeztek, akik már kifejezetten a tea miatt érkeztek. Ma sok kis, nyugatról elszármazott márka, kisebb-nagyobb vállalkozás, szakértő él a puerh teából. Közülük is viszonylag új William Osmont, aki a hétvégén, a teaboltját nemrégiben megnyitó Teavolution meghívására két napi budapesti kóstolást is elvállalt európai turnéja során. Osmont, ha jól emlékszem évekkel ezelőtt kezdetben antropológusként mutatkozott be a bannacha nevű oldalán, de ma végzett agronómus és egy Jingmai-hegyi teaültetvényt gondoz fiatal feleségével Yubai-val, aki szintén nemrégiben kezdte a teakészítést. A nemrégiben nyolc évet jelent és elsősorban azt, hogy ezek a fiatalok irigylésre méltó tudatossággal és elhatározottsággal a természethez kötődő, hagyományos kultúrát választottak életútul, életcélként. Eltérően tehát a felfedezők túlnyomó többségétől ők teát is termesztenek és készítenek és ez nagyon lényeges különbség. A szintén keletre vándorolt Scott Yunnansourcing kereskedőként készíttet teát, kapcsolatokat épít, felvásárol és préseltet saját logó alatt teákat, de jónéhány más hizzá hasonló teaforrás és életút létezik. Osmont viszont benne van a közepében, igazi mezőgazdászként aggódik, ha esik és aggódik, ha nem esik, szedi és süti, napon szárítja a leveleket évente két-három alkalommal. Az állunk is leesik, úgy beszél kínaiul és gyönyörű videókban magyarázza az új cég nevén elnevezett youtube csatornán, hogy mitől tea a tea.

Feltűnő persze, hogy más bulvár tea csatornákhoz képest milyen alacsony a nézettsége, de hát a videók olyan, talán kevéssé hívogató címmel jelennek meg, mint:  "A jingmai teák termőtalaja, Minek alapján hoznak döntéseket a teatermelők? A gyom kezelése  a teakertben… " Más csatornák bombasztikus, ám teljesen hiteltelen tartalmat kínálva válnak népszerűvé, de hát tudjuk, hogy az úttörőknek nehéz az élete.  Összességében a fiatal páron nem látszik, hogy nehezen élnék meg gyönyörű mesterségüket, közvetlenek, mosolyogva kínálják a teáikat a sajnos erősen limitált közönségnek.  Nem az érdektelenség miatt vagyunk kevesen, hanem maga Osmont szabott korlátot a résztvevőknek. Én el tudtam volna képzelni, hogy más legyen az előadás kerete, de így legalább az elitbe tartozhatunk egy este erejéig.  

A kóstolás

I. Az első tea egy 2017-es őszi gushu ősfás tea.

Túlnyomó Jingmai illatosság után fürge előíz (Ru-kou), szinte tavaszian nyíló gyors tea, közepes utóízzel.  A 10 felöntés után az őszi teáktól megszokott módon kissé elsavasodó tea megmutatja, hogy 2017 az év elején szokatlanul nagy esőzések miatt nehezebb év volt, másrészt bepillantást enged egy teakertész főbb dilemmáiba. A tea nagyon nehezen megfogható dolog.  Kultúrája, gyártása, tárolása, elkészítése olyan változékony, illékony, hogy az igazi feladat és mesterség abban áll, hogy kialakítsuk saját stílusunkat és azt képesek legyünk meg is tartani.

II. Jingmai 8582

A második tea egy szintén 2017-es, de ültetvényes tea, ami elnyeri a kóstolók többségének szimpátiáját, köztük az én hangos tetszésemet is. Nagyon különös, szétágazó, széthúzó, nagyon tartalmas ízekkel, hosszú, szánkat kitöltő, a posztmodern 8582-re hasonlító tea. Nagy meglepetés, szívesen újrainnám, de nem tudom, mi a neve, azt hiszem ez a Tian Xiang. 

Közben a kérdésekből látszik, hogy az este tematizálása menthetetlenül a vadtea  ><  kontra ültetvényes tea sodrában halad (felismerhető-e a vad, ha igen, miről, melyik a jobb, stb.)  egészen a  "single tree -az egyetlen fáról szedett teáról" szóló diskurzus hajótöréséig, ahonnan már nincs tovább. Így is lett, az est utolsó kérdése az egyetlen fáról leszedett egy kosárnyi levélből elkészített egy maréknyi tea volt; elérhető, kívánatos-e, vagy sem? Nem gondolom, hogy értelmetlen a kérdés, inkább egy kielégíthetetlen teás Don Juant idéz, aki a legutolsó megfogható bizonyosságot keresi az utolsó teafa alatt ülve. 

III.

A harmadik tea a fentebb látható gyönyörű borítójú tea lepény, egy igazi tavaszi gushu, elég drága tea 2017-ből, most összevethetnénk az őszivel, de mivel bolond év volt és az őszi fiú is lánynak öltözött, igazából csak önmagára érdemes figyelnünk. A nehéz évben is nagyon kellemes élményt adó, illatos, hosszú, hosszú utóízzel, félénk édességgel felöltöztetett, nagyon tiszta, szép tea. Hiányolom a boltozatot, a sűrűséget, a teret, de ez már túlmutat ezen az egy teán.  Egyrészt kicsit meditatívabb elkészítéssel lehetne javítani ezen, de a fiatal pár nem szemfényvesztő, nem ködöt árul, hanem mindent ugyanazzal a módszerrel, ahogy kell, porcelán gaiwannal két gyors felöntésenként kínál a nézőseregnek.

Másrészt egy fiatal teatermelő párrról beszélünk, akik még csak most alakítják ki stílusukat, a nagyon parfümös Jingmaiból mostanság próbálnak a szánkat kitöltő andalító ízek felé haladni és ez teljesen más elkészítést, sütést igényel(ne). 

 

A teafák kora

Közben Osmont fáradhatatlanul beszél, csupa érdekes dolgot, ami lehet, hogy csak nekem, vagy a hardcore teaszeretőknek érdekes, de Önök tudták-e például, hogy egy teafa korát nem egyszerű meghatározni?  Miközben teaházanként röpködnek a beszámolók sokszáz, sőt ezer éves teafákról, a tea korát nagyon nehéz hitelt érdemlően meghatározni. A konstans szubtrópusi versenyben növekedő fa nem rajzol évgyűrűket, ezért legfeljebb a magba hajtott fúróval, vagy tűvel kicsippentett mintával radiokarbon módszerrel lehetne eredményre jutni, ahogy egy ízben egy ezer évre becsült fa esetében meg is próbálkoztak a Nannuo hegyen, amibe a fa aztán annak rendje és módja szerint bele is halt.  Szóval a kort sem a törzs mérete, sem a levelek alapján nemigen lehet megállapítani, és a helyiekre sem mindig autentikus forrásként tekinteni. Nagy nyilvánosságot kapott az az eset, amikor a Yiwu hegységben a helyiek a csinos beton és drótkerítéssel elkerített és tisztelt anyafát az egyik évben még „600 éves”, a következő évben már „1400 éves” táblával szerelték fel; a turistaáradatba azóta az a fa is belehalt már. Elhangzik, hogy a kínai kormány elrendelte a teafák számbavételét és regisztrációját (régi hír ez már és szerintem legalább annyira az adóhivatal szülhette az ötletet, mint a természetféltő teakutatók) és a regisztráció során megbecsülik a fák korát és feltáblázzák, de az egyetlen kritérium a törzs vastagsága, ami nyilvánvalóan sántít, hiszen eltérő mikroklíma alatt ugyanaz a fa jóval szerényebb méreteket érhet el.

IV. SHU

Szerintem ezen a ponton nyugodtan be lehetne zárni az ülést, rengeteg információ hangzott el és igazán kitűnő, erős teákat kaptunk, de a látogatók lankadatlanuk kérdeznek, Osmont pedig láthatóan igyekszik kielégíteni őket, ő talán nem tudja még, hogy ez ilyenkor lehetetlen és egy idő után egyszerűen fel kell őket állítani az asztaltól. Mit lehet tenni, a teázók szeretnek teázni. Egy shu teával igyekszik csitítani háborgó gyomrunkat és epénket, ami eddigre egy egész lagzi megemésztéséhez elegendő tüzelőanyagot kapott már.

A shu tea felejtős, mindenkit óvnék a kis tételben gyártott kézműves shu teáktól, nehéz megfelelő minőséget kialakítani.

V. 2015 jobb év volt, a tea mégse az

Utána érezhető, hogy valami méltóbb befejezést kell találni, ezért előkerül a teaház birtokába került 2015-ös ültetvényes tea, ami nem rossz, de kicsit gyorsan lecseng, nem éri el az előző 2017-es tian Xiang színvonalát. Itt lát napvilágot az a probléma, ami minden újdonsült friss sheng puerh teaház problémája lesz nem is olyan sokára; vagyis az, hogy nincs tapasztalatunk arról, mit tudnak, hogyan érnek ezek a fiatalra besütött, illatos friss teák pár év múlva.  Kollegám Jozef rá is kérdez  a mikrobák hogylétére a hosszú sütések után, másvalaki pedig a kicsit nedvesebb préselést javasolja, mint unikális magyar módszert a puerh tea gyártására – mihez nem értünk mi?? - mire Osmont homlokán összefutnak a ráncok és jobbnak látja egy nem Jingmai teával elbúcsúzni tőlünk. Most érezhető leginkább a különbség a tettek és a szavak embere között.  Könnyű blogot és cikket írni, és ítélkezni, és más dolog teát készíteni. Én minden teablog írót  (beleértve magam) arra ítélném, hogy hosszú hetekig süsse a teát egy eldugott Jingmai hegyi falucskában  (ingyenes utazással, és teljes ellátással persze)

VI. Jingmai hegyi Bulang

Ahogy lenni szokott, a „sourcing” a teaforrás fellelésében elévülhetetlen szerepet játszanak az alkalmi kapcsolatok, a csábító és megfelelő ár/minőség és nem utolsósorban a mindenféle apósok és kuzinok. Itt egy távoli Bulang rokon dobott be a fiatalok kosarába egy kis anyagot, amiből 100 grammos minilepények készültek.  Jól fésült, erőteljes, hamisítatlan Bulang tea, szép befejezés erre a nagyszerű estére.

Könnyű volt az út hazafelé. Másnap nem iszunk teát.

A szép új teaház lelkes gazdái és a Kelet és Nyugat energiáit egyesítő fiatal teagyártó páros hasonló cipőben járnak; a tea útján bandukolva ki kell találniuk magukat, ki kell találniuk azt a stílust és ízlést, amiről jóelőre megismerhetőek lesznek és hitelesek maradhatnak.  Sok sikert kívánunk mindannyiuknak, és minannyiunknak,  a teákat és a részvétel lehetőségét pedig köszönjük!!

Mindenkinek szívből ajánlom az Osmont videók nézését, lefekvés előtt nem árt elgondolkodni a vén teafák metszésének különféle módszerein.